Csillámfaszláma

Ahol minden kezdődött: Csillámfaszláma nélkül mi sem lennénk :)

Válts nézetet:

Napi kedvenc Fővám téri szakadék

 

A tegnapi óriás vihar után beszakadt az út a Fővám téren. És érdekes dolgok kerültek a felszínre. Mi pedig összeszedtük a kedvenceinket :)

Az első képen rögtön a kisvakond csodálkozik rá a gigantikus lyukra, a másodikon Bol-Dog, a horrorpuli új szállására derült fény, míg a harmadik kép öregapám első találkozását mutatja a szorult helyzetbe került Csillámfaszlámával.

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Bréking: a Csillámfaszláma is kiáll Bol-Dog mellett!

Az utóbbi napok botránya mellett már a Csillámfaszláma sem mehetett el szó nélkül. Most az ő közleményét olvashatjátok:

Barátaim! Én, mint anyátlan-apátlan árva csillámlény mélységesen fel vagyok háborodva azon az eljáráson, ahogyan Bol-Doggal, a horrorpulival elbántak. Én is ismerem azt az érzést, amikor az ember lába alól hirtelen kihúzzák a talajt, és csillámokat lát mindenhol. Én is megjártam a poklok poklát: állandó üldöztetés a másságom miatt, rémhírterjesztés a táplálkozásom miatt, hátrányos megkülönböztetés a lényem miatt hogy az adóhivatali és bírósági eljárásokról ne is beszéljek. Engem is jó szándékkal teremtett meg a csillámisten, mégis sok ideig kénytelen voltam bujkálni és elrejteni a valós énemet. De rájöttem, hogy csak úgy élhet az ember boldog és teljes életet, ha felvállalja magát és így mások is elfogadják olyannak, amilyen.

Maximálisan együtt érzek Bol-Doggal, akit szintén a külseje alapján ítéltek meg elsőre és akit emiatt szörnyű megaláztatásoknak tettek ki. Majd miután így elbántak vele, kidobták mint egy használt papírzsepit. Pedig sokan nem ismerik, milyen is ő valójában.

Nos, én tegnap felkerestem őt: egy kiszáradt platánfa kérge alatt búslakodott. Mondtam neki: gyere Bol-Dog, meghívlak egy sörre és egy pálinkára, beszélgessünk. Az este többi részére nem emlékszem, de most eléggé fáj a fejem. Egy viszont biztos: Bol-Dog nagyon jó ivócimbora és egy igazi érző szívű horrorpuli, aki nem érdemli meg ezeket a megaláztatásokat.

Ezennel bejelentem az egész csillámtársadalom nevében: teljes mellszélességgel kiállunk Bol-Dog, a horrorpuli mellett!!!!

NYÁÁÁÁÁH, én beszéltem.

Egyúttal mindenkit arra biztatunk, aki érez még magában egy kis emberséget, hogy csatlakozzon a 100 millióan Bol-Dog-ért, a horrorpuliért csoporthoz, ahol Bol-Dog szomorú mindennapjait követhetitek.

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
A tavaszi Csillámfaszláma

A kedvenc kisgyerkőcünk, a Csillámfaszláma is boldog a tavasztól :) Ezerrel NYÁÁÁÁHog a virágos réten :)

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Végre megtudtuk, mit eszik a csillámfaszláma

Mi mást, Láma kukoricás kenyeret :D

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Kukucs

Csillamfaszláma családot füleltünk le!

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Csináld magad: csillám ventillátor

Lopj egy kis színt a kánikulába is! Fesd ki a ventillátorod lapátjait különböző színűre, és ha beindítod, kész a saját szivárvány :)

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Végre itt a tavasz nóta

Most már végérvényesen itt a tavasz, ennek örömére fogadjátok tőlünk sok szeretettel ezt a kis tavaszi himnuszt:

Citromsárga Projekt: TavaszSétáltam az utcán, és nézelődtem erre-arra mindenfele, és nem volt semmi dolgom éppen.
Tavaszi nap volt, a lányok rövid szoknyában, a fiúk meg egy kerthelységben sörüket kortyolgatták négyen.

Odamentem én is, rendeltem egy sört s leültem beszélgetni. A nap meg sütött rám az égen.
Egy-kettőre megjött Dénes, Attis, Balázs, Puca, Tornyi, így lett végre minden édes, és ott volt még a nyíregyházi négyes (gyk: Dezsőházi Tomi, Palazsnik Laci, Samu Zoli, Kaszap Ati)

Refrén:
Végre itt a tavasz, és rövidülnek a szoknyák
Mindenki az éjszakára vár, én is várom!
Végre itt a tavasz, és rövidülnek az éjszakák,
Az első napsugár még a presszóban talál.

Mindenkinek jó a kedve, még Apagyi is meghív engem egy jó korsó sörre.
Mosolyognak a lányok, zenegépből kérek nekik egy számot.
Ringó csípők, feszes keblek, lekerült a télikabát, nézheted már a szoknyáját.
Nincs is ennél szebb évszak az egész évben.

ÉS MOST MÁR
Refrén:
Végre itt a tavasz, és rövidülnek a szoknyák
Mindenki az éjszakára vár, én is várom!
Végre itt a tavasz, és rövidülnek az éjszakák,
Az első napsugár még a presszóban talál.

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Új járvány terjed a csillámfaszlámák körében

Új járvány ütötte fel a fejét!

Elsősorban a lámákra veszélyes. Aki elkapja, nyaktól lefele kihullik a szőre.

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Az egészséges étrend titka: a csillámfasz-lama margarin

Csillámfaszláma barátunk újra akcióban:) Rég jártál felénk, üdv újra itt!
Ez a margarin frankó krémekhez, süteményekhez is, és nem is hízlal. Csak szivárvány színben látod majd a világot. És a süti is csillámos lesz.

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Csillám forrás tört fel Budapesten

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Csillám Tvájlájt

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Hamarosan nagy meglepetés a Dallasban

... megosztás eddig
Oszd meg Te is!
Email küldése
X